A Panzerkampfwagen III (Panzer III vagy Sd. Kfz 141) német közepes rezervor, melynek gyártását 1937-ben kezdték meg. 1940-től egészen 1943 közepéig a német rezervor egységek gerincét képezte, ezáltal a második világháború egyik legmeghatározóbb páncélos típusává vált. Első vonalbeli harcjárműként egészen 1943 végéig használták, de az alap konstrukció ezt követően sem veszett ki nyomtalanul a német páncélos egységek kötelékéből. Parancsnoki, rohamlöveg, tüzérségi önjáró, támogató és egyéb speciális célokra átalakított változatai végig szolgálták a második világháborút.
Panzerkampfwagen III Ausf F: Az F változat 1939 szeptemberétől kezdve, a Daimler-Benz, Henschel, MAN, Alkett és a FAMOvállalat gyártotta sorozatban. 1940 júliusáig összesen 435 darab jármű készült el. Az első 335 darab F variáns még a gyengébb 3,7 cm-es KwK 35/36 típusú páncéltörő ágyúval szerelték fel, amit az utolsó 100 páncélos gyártásánál már a hatékonyabb 5,0 cm-es KwK 38 L/42 löveggel váltottak fel. 1942-re az összes F változatot átfegyverezték az 5,0 cm-es L/42 űrmérethosszú páncéltörő ágyúra, amit 1942 és 1943 között a nagyobb átütőerőt képviselő 5,0 cm-es KwK 39 L/60-as löveg követett. A fennmaradó F állományt végül 1944 júniusában kivonták a frontszolgálat alól.
Angliába való behatoláshoz a németek három önkéntes szakosztályt hoztak létre. Ezekben a szakosztályokban összesen 168 darab, F, G és H típusú tankot alakítottak át merülő képességűvé. Ebből a célból minden nyílást maszkolószalaggal vagy kábelkátránnyal leszigeteltek, és a motortér légbevezető nyílásait teljesen bezárták. A torony és a test között egy felfújható gumi tömlő került beépítésre. A parancsnoki toronyra és az MG géppuska nyílásra gumi burkolatot helyeztek el, melyet a felszínre érve a beépített detonálózsinórokkal le lehetett le robbantani. A levegőt egy 18 m hosszú tömlőn szállították, amelynek a végén egy bójára épített rádióantenna volt. A kipucleștecsövek nyomáscsökkentő szelepekkel látták el. A mélység legfeljebb 15 m volt, a beszivárgó vizet egy beépített szivattyú segítségével távolították el. Ezen átalakításokkal a búvártank mind az öt fős személyzete védve volt,és kb 45 percet tudott a víz alatt tartózkodni. A teljes személyzetet búvár felszereléssel látták el. A giroszkópokkal felszerelt merülőtankok használatát az alábbiak szerint tervezték: uszályoknak a tankokat olyan közel kell vinni az angol partokhoz, amíg el nem érik a megfelelő vízmélységet. Ezután egy rámpán kereszül lehajtott a tengerfenékre. A navigációt rádiós távközléssel egy parancsnoki hajóról történt. A felhajtóerő miatt a járműveket nagyon könnyű volt irányítani. Miután a "Seelöwe" operáció meghíusult, ezeket az járművek csak az orosz hadjárat első napján vetették be. A kezdeti szkepticizmus ellenére mind a 80 búvár tank elérte az ellenkező partot.
