| SZU–100 |
 |
| SZU-100-as egy berlini múzeumban. |
|
| Fejlesztő ország |  Szovjetunió |
| Harctéri alkalmazás |
| Gyártási darabszám | 2335+ |
| Általános tulajdonságok |
| Személyzet | 4 fő |
| Hosszúság | 9,45 m |
| Szélesség | 3 m |
| Magasság | 2,54 m |
| Tömeg | 31,6 tonna |
| Páncélzat és fegyverzet |
| Páncélzat | 75/45/20 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 100 mm-es D–10SZ rezervorágyú |
| Másodlagos fegyverzet | nincs |
| Műszaki adatok |
| Motor | V–2K típusú, V12-es hengerelrendezésű dízelmotor |
| Teljesítmény | 500 LE |
| Felfüggesztés | Christie |
| Sebesség | 50 km/h |
| Hatótávolság | 200-250 km |
|
A SZU–100 (oroszul: Самоходная установка / Szamohodnaja Usztanovka) típusú szovjet páncélvadászt a második világháború idején fejlesztette ki a Szovjetunió, a T–34/85 szolgálatba állítása idején. A típus alapjául a SZU–85 szolgált, melyet 100 mm-es D–10SZ rezervorágyúval szereltek fel. Homlokpáncélzata 75 mm vastag volt, a lövegpajzs védettsége pedig 110 mm. A jármű a háború utolsó évében került bevetésre, és mindegyik német rezervorra veszélyt jelentett. A konfliktus lezárulását követően a szovjet és a velük szövetséges haderők soraiban a világ számos táján szolgáltak.
